2020. április 23.

Hibák, amelyeket elkövetsz kezdő íróként

Akárhol is állj az íróvá válás folyamatában, tudd, hogy mindenki járt ott, ahol most vagy.
Mindenki volt kezdő, mindenkinek van olyan regényfoszlánya, amit szégyellne megmutatni a nyilvánosságnak, vagy épp ellenkezőleg, jót derülne azon, hogy milyen amatőr húzásokat vétett. Még a nagy írók is, akikhez méred magad és akikre hasonlítani szeretnél.
Mindannyian követünk el hibákat. Hogy mik ezek, és hogyan ne szaladj beléjük, ha most fontolgatod, hogy írni kezdesz? A cikkből kiderül.








EGYSZERRE AKARSZ MINDENT

Nagyon gyakran előfordul, hogy amikor elkezdünk egy könyvet, rögtön meg akarjuk osztani másokkal. Várjuk a visszajelzést, ami persze okés, de csak akkor, ha már haladtunk is a sztoriban, nem pedig az első öt oldalnál járunk. Ebből semmi nem derül ki -max. annyi, hogy jól forgatod-e a szavakat, de a történetből nem sok. Előbb írd meg a könyvet, vagy a nagy részét és csak utána küld tovább véleményezésre.
A másik hatalmas hiba, hogy elkezdesz a marketinggel foglalkozni. Már azon töröd az agyad, hogy hol adják ki, milyen legyen a borító, dedikálás, könyvturné, és még ki tudja, mi minden. Pedig egy árva fejezetet nem fejeztél még be.
Ne feledd, előbb a könyv, aztán jöhet a többi. Ne keverd a kettőt össze.


MI VAN, HA...

A mi van, ha ...mondatokkal egy író az őrületbe tudja kergetni magát. 
Mi van, ha nem kell senkinek? Mi van, ha semmi értelme az egésznek, és feleslegesen dolgozom vele?
Mi van, ha valamit rosszul írok, és hülyét csinálok magamból?
Mi van, ha furának tűnök, mert könyvet írok?
Mi van, ha kudarc az egész és akik megmondták előre, majd jól kinevetnek?
Mi van, ha kiderül, hogy nem is tudok írni? Pedig ezt szeretem a legjobban csinálni.
És így tovább, míg végül teljesen le nem beszéled magad arról, hogy egyáltalán megpróbáld.

Ezzel azonban csak a kétkedőket igazolod, de ettől még NEM LESZ IGAZ, hogy béna vagy.
Ha sokszor előjönnek ezek a kételyek, érdemes szépen kigyomlálni az agyadból, és utánajárni, miért érzed így magad.
Végy elő egy papírt, vagy kezdj egy üres füzetet pont erre a célra, hogy az írás közbeni aggályaidat eloszlathasd, és írj le mindent, ami frusztrál. Majd nézd meg, hogy mi lehet az oka.



SOKAT VÁRSZ MAGADTÓL

Persze mindannyian szeretnénk megírni A KÖNYVET, de ez az esetek többségében nem az első műved lesz. Sokat kell gyakorolni, hogy lásd, hogyan is épül fel egy izgalmas és hiteles cselekmény. Mi nyeri el az olvasó tetszését, és mitől menekül azonnal. Tudnod kell, hogy neked mik az erősségeid. Attól, hogy divatos fantasyt vagy erotikus könyvet írni, de te frászt kapsz ezektől, ne erőltesd magadra. Keresd meg, hogy melyik műfaj áll hozzád a legközelebb és írj abban. Hidd el, vannak még páran kint a világban, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak. 

Amit még itt fontos megjegyezned, hogy ha kezdő vagy nem egy éjszaka alatt leszel kész a regényeddel, bármennyi ötleted is van. Ehhez (sajnos) idő kell. Türelem, és jobb eredményt érsz el, mintha csak összecsapod. Vésd az eszedbe, ha ma elkezded, abból nem holnapra lesz best seller.





PIHENTESD

Tudom, elsőre borzalmasnak hangzik, hogy félretedd a regényt, miközben alig várod, hogy tovább írd vagy szétküld, akinek csak tudod. De mielőtt ezt megtennéd, nem árt, ha pár napra félreteszed, hogy leülepedjen benned a történet. Talán el is felejtesz néhány jelenetet vagy aprócska részletet és amikor újból előveszed, friss szemmel, olvasóként, nem pedig íróként, máshogy fogod látni a sztoridat. Előfordulhat, hogy ez kell ahhoz, hogy észrevegyél egy logikai hibát, vagy megtold még itt-ott, hogy még jobb legyen. Itt is ugyan az a szabály, mint az előző pontban: türelem, ami jelen esetben könyvet terem.


FÉLSZ VÁZLATOT ÍRNI

Nagyon sok kezdő író úgy ül neki a könyvírásnak, hogy van egy ötlete, ezt nem akarja veszni hagyni és veszettül gépelni (vagy írni) kezd. Igen ám, ez szép és jó (velem is megesett), de ha nem dolgozod ki előre a cselekmény vázlatát, nem lesz az esetek nagy többségében semmi a gyorsan jött ötletből. Rájössz, hogy belegabalyodtál. Hogy a karakterek semmilyenek. Hogy nem látod, mi lenne a következő lépés. Hogy mi a mondanivaló. És így tovább...
Pontosan ezért kell vázlatot írnod a regényhez. 
A későbbiekben még lesz bejegyzés a blogon erről bővebben, figyeld az oldalt, hátha segít.

Amikor jön egy ötlet, írd le, hogy mi is ez. Röviden, miről szól a könyv, majd dolgozd ki, hogy honnan hová jut el a szereplőd. Ki ő, és miért fontos, hogy eljusson a célhoz.
 
Bármennyire is időigényesnek vagy "hülyeségnek" tűnik, vázlatírással sokkal jobb könyvet fogsz írni, mint ha csak bumm bele a közepébe módszerrel írnád.
Kivéve, ha eszelős nagy tehetség vagy és csak úgy átjárja minden porcikádat az ihlet. De gyanítom, akkor nem olvasod ezt a posztot.😛


RAGASZKODSZ AZ ELSŐ VERZIÓHOZ


Gyakori, hogy kezdő írók azt hiszik, ha megvan a fejükben a sztori, az úgy jó, ahogy van és nem kell hozzányúlni. TÉVES. El sem tudod képzelni, hányszor kellesz még csiszolgatni, finomítani, mire nyomdaképessé válik. Egy egész fejezetet kidobni a kukába, egy másikat megtoldani még, hogy értelme legyen. Ugyanis a te fejedben teljesen máshogy jelenik meg, mint az olvasóéban. Lehet, kihagysz valamit, amitől értelmes lenne a szöveg, mert te "látod", de az olvasó nem a fejedben olvas, hanem a lapokon és ha nincs ott, akkor bizony utálni fogja a könyvedet.
Ne félj attól, hogy változtass rajta. Ha a próbaolvasóid, a szerkesztő véleményezik, hallgasd meg őket, mérlegeld, amit mondanak, és ha valóban szükséges, írd át. Elvégre olyan könyvet szeretnél kiadni a kezeid közül, ami magával ragadja az olvasókat, nem pedig olyat, amit pár fejezet után félreraknak. Igaz?






BELEZAVARODSZ, TÚLZÁSBA ESEL

Megint csak kezdő írók hatalmas bakija (bár láttam már nem annyira kezdőtől is, ott viszont már katasztrófa), hogy annyira belemerül a történet és a párbeszéd leírásába, hogy csapong az igeidők és a narrátor szerepe között. Ha eldöntötted, hogy milyen igeidőben (múltban vagy jelenben) játszódik a cselekmény, és ki meséli el (én vagy ő), akkor ahhoz ragaszkodj. Logikátlan lesz, ha összevissza ugrálsz. Nézd meg, neked, melyik tetszik jobban és azt is, hogy a történet szempontjából, melyik a helyénvalóbb, és írd abban!

A másik nagy probléma az szokott lenni, amikor annyira a táj, a ház berendezésén, a személyek körülírásán van a fókusz, hogy oldalak telnek el csak ezek részletezésével. Nem kell. Az olvasó a párbeszédre, a tettekre kíváncsi. Nyilván mutasd meg, hogy hol is vagyunk, kik vannak ott, de NE ESS TÚLZÁSBA!
Nem kell költőin megfogalmazni, hogy fúj a szél és belekap a szereplő hajába, és az sem kell, hogy érthetetlen metaforákban áradozz. Erre figyelj, mert ezen nagyon elmehet egy jónak ígérkező könyv.
Mint ahogyan azon is, ha folyamatosan megjegyzéseket írsz a párbeszédek után. Mondta és közben így csinált, felelte és közben felemelte ezt, válaszolta és grimaszt vágott. HA kell, használd, de hogyha megfigyeled a valódi beszélgetést, sokszor percek telnek el, mire megmozdulsz vagy testhelyzetet váltasz, esetleg újra kortyolnál az italodból. Itt is figyelj a realitásra. 


TÚLSÁGOSAN BENNE VAGY

Vagyunk egy páran írók, akik a személyes történetünket is meg szeretnénk írni. Vagy egy egész könyvben vagy egy karakteren keresztül. Ezzel nincsen semmi baj, viszont sokszor látom, hogy első könyves írók, rögtön ezzel indítanak. Ami gyakran rosszabbul sül el, mint ahogyan tervezték. Nem baj, ha beleírod magad, a gondolataid, a világnézeted, ha magadról mintázol egy szereplőt. Vagy akár feltünteted, hogy valódi események inspiráltak. Viszont amit szerintem nem ártana észben tartani, hogy lehet sok lesz benne a düh, a harag, és ez nem jó irány, mert neked persze megkönnyebbülés, de az olvasókat nem biztos, hogy ezzel nyered meg. Így bemutatkozni pedig nem célszerű. Ülepedjen benned, amit mondani szeretnél. Írd le magadnak, legyen egy kész kézirat, de nem biztos, hogy ennek kell lennie a bemutatkozó regényednek is. Arról nem is beszélve, hogy itt még inkább ragaszkodsz majd ahhoz, hogy semmi szerkesztés ne érje. Szerkesztés nélkül pedig nem tanácsos könyvet kiadni.


Persze lehet még hibát véteni, ami nem baj, de ezek voltak azok a szembeötlő bakik, amelyeket, ha elkerülsz, máris sokkal jobb regényt (vagy bármi mást) tudsz írni. Nézd át a kéziratodat, hogy a tiédben, mik találhatóak ezek közül és javítsd. Meglátod, az olvasóid hálásak lesznek érte.

Ha van olyan hiba, amit sokszor láttál már mások művében és itt nem soroltam fel, vagy amit te vétettél régebben, oszd meg velünk itt kommentben vagy az instagramon.



Andi









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése