Íróként az élet - Ezekkel a nehézségekkel találhatod szembe magad

Jön a gondolat, szinte figyelmeztetés nélkül rád rúgja az ajtót. Azt érzed, mindent félbe kell hagynod, hogy kiírd magadból. 
Leülsz és paff! 
Semmi. Mintha elvágtak volna valamit benned és egy szóra nem emlékszel abból, ami az imént annyira feszített. 
Netán ott van a teljes történet, érzed, de motiváció híján vagy és csak szenvedsz az írással? Minden író szembenéz ezzel. Nem vagy egyedül! 

 

 

A nyakam teszem rá, hogy nincs olyan író, akinek akadályok nélkül menne az írás. Akár gondosan megtervezed a regényed felépítését, akár menet közben improvizálsz (vannak ilyenek, de hogy hogyan csinálják, ne kérdezd! :P), biztosan nehézségekbe ütközöl, amik minden egyes könyvnél előjönnek. Ahogyan van egy írói hangod, úgy van írói kínmeneted is. Azt hiszem, ezek hozzá tartoznak a folyamathoz, bár kétségtelen, hogy rendesen vissza tudják venni a lelkesedésed és a haladás iramát. 

Az egyik fontos tény, amit tudnod kell, ha nem megy könnyen az írás és az arra való ráhangolódás, hogy nem vagy egyedül ezzel és hogy semmi baj. 

 

Minden könyv más, azért, mert az előzőnél belerázódtál, nem ott folytatod, ahol azt abbahagytad. Újra fel kell venned a ritmust, rá kell érezned az új karakterek hangjára, stílusára és meg kell küzdened ezzel az új történettel. 

Ez velem sincs másképp. Íme, az én tortúrám, amikor írásról van szó.

 

Kit érdekel!?

Az első kérdés, amelyik eszembe jut, miután leülök jegyzetelni: Kit fog ez érdekelni? És igen, elsősorban a magam szórakoztatására és gyógyítására írok, de azért mégis csak jól esne, ha másoknak is bejönne a sztori. De vajon kit fog érdekelni, ha a traumámat veszem alapul és erre építek egy történetet? Kit fog érdekelni, hogy a fejemben megszületett karakterek egymásba szeretnek-e vagy sem? Ki a csudát fog érdekelni, hogy egy ötvenes évekbeli háziasszony történelmet formáló amazonná válik és nyomot hagy a világban?
Minden, amit át akarok adni, át is fog menni az embereknek, akik valamilyen csoda folytán elolvassák a könyvet?

Szóval a kérdés örök: Kit fog ez érdekelni?
És csak a remény, meg a mantra marad, amit motyogok magamban: Lesz, aki szeretni fogja. Annyi szar van a piacon, nehogy már az enyémet ne olvassák. :P

 

Nézőpont kérdése

Amikor átverekedem magam az írói lét nagy kérdésén, máris egy újabbal találom szemben magam: Milyen nézőpontból írjam meg?
Általában E/1 nézőpontból írok, mert így tudom a legjobban megjeleníteni a karakter belső világát, de akad, amikor ott motoszkál bennem a gondolat, hogy talán az adott történet megállná a helyét E/3-ban is.

 

Ötlettől a kész könyvig

 

Van egy jó ötletem.

Oké.

Szuper jelenetem.

Menő.

Sziporkázó párbeszédem.

Csúcs.

De elég ahhoz, hogy egy komplett könyvet megírjak belőle?

Az ötletek és jelenetek soha véget nem érően jelennek meg a fejemben, de gyakran előfordul, hogy nem tud kinőni belőle semmi. Legalábbis nálam és akkor. Szóval mielőtt azt gondolnám, hogy „hú, ez de menő könyv lesz” mindig végig gondolom, hogy mit lehet belőle kihozni. Mi lenne a mondanivalója, megéri-e hónapokat belefeccölni és elkezdeni a vázlatozást. Nem minden válik arannyá, ami eszedbe jut.

 

Ki vagy Te?

Talán röhejesen hangzik, de nekem fontos a név. Nem csupán a tökéletes keresztnév megtalálása, hanem a vezetéknév is. Azt, hogy hogyan fogok nevezni egy karaktert általában hozza magával a kép, ami megjelenik bennem, amikor elképzelem a szereplőt. De a vezetéknév az más. Az nehéz. Passzoljon a keresztnévhez, olykor számít a cselekmény helyszíne, a kor. Szóval elég sok időt el szoktam bíbelődni vele

 

És akkor azt még nem is említem, amikor minden köddé válik, mire találok valamit, amibe jegyzetelhetek...